A japánok ősidők óta tenyésztik az “inu” vagy más néven kutyafajtákat. Ezek a kutyák történelmileg a vaddisznóvadászatért voltak felelősek, hogy a társadalom leggazdagabb tagjainak ölbeli társaiként szolgáljanak. A Japán Kutyavédelmi Társaság szerint hat őshonos fajta a “Nihon Ken” vagy Japán nemzeti kutyája: a shibu inu, az akita, a kai ken, a kishu, a shikoku és a hokkaidói. E kutyák ősi gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza, egészen a paleolitikumig.

A japán emberek büszkék kutyáikra, és kitüntetéseket és dicséreteket adományoznak nekik. Ez a büszkeség és a nemzeti kincseik iránti elkötelezettség az oka annak, hogy néhány szokatlanabb fajtát ritkán exportálnak.

A japán kutyafajták jellemzői

A hat őshonos kutya mindegyike kettős szőrzetű, intelligens spitz típusú fajta. A spitzek hosszú, vastag szőrzetűek, és hegyes fülekkel és pofával rendelkeznek. A farok gyakran a kutya hátára görbül vagy lóg. Kettős bundájuk alkalmas a hidegebb hőmérsékletre, a hegyvidéki terepre, és ellenáll a szigetország egyedi éghajlati ingadozásainak. Az öt másik, nem spitz japán fajtát importálták az országba, köztük társasági, harci vagy vadászati célokra tenyésztett kutyákat.

Ez a néhány fajta a legismertebb japán kutyafajta, beleértve lenyűgöző történetüket és azt, hogy miért tisztelik őket.

A mai japán kutyafajták eredete több ezer évre vezethető vissza. A keresztezés és a finomhangolás évezredei után széles körben elfogadott, hogy mindössze hat Japánban őshonos fajta létezik: Shiba Inu, Hokkaido Inu, Kai Ken, Shikoku Ken, Kishu Ken és Akita Inu (Haruo Isogai, egy japán kynológus 1930-ban a japán kutyák történetéről írt tanulmányában azonosította ezeket a fajtákat). Az idők során más fajták is kialakultak, amelyeket gyakran kereszteztek e hat őshonos fajta valamelyikével. 

Az utóbbi években további tanulmányok találtak lenyűgöző hasonlóságokat a japán fajták között, amelyek egyesítik őket – és megkülönböztetik a nyugati fajtáktól. Például sok japán kutyafajtának göndör farkincája, hegyes füle és keskeny orra van, bolyhos, dupla bundával. A japán kutyafajták emellett általában védelmezőek és komolyak. Persze, kedvenc családtagjaikat szeretettel és figyelemmel árasztják el, de gyakran óvatosak az idegenekkel szemben, és más kutyákkal szemben területvédőek. Ezek nagy általánosítások, de a határozott nevelés és a sok korai szocializáció kulcsfontosságú, ha egy japán “inu” vagy “ken” (a japán “kutya” két szava) családtaggá válását fontolgatja.

Ősi történelem

Az emberek és a kutyák régre nyúlnak vissza. Úgy 15 000 évvel ezelőttre. Kelet-Ázsiában ekkor kezdték el háziasítani a farkasokat. A Jomon nép vadászó-gyűjtögető nép volt, amely körülbelül 12 000 évvel ezelőtt létezett, és azt mondta magának: “Hagyjuk a kontinentális Ázsiát, és hozzuk a kutyáinkat Japán szigetére!”. Így is tettek, és a kölykeikre támaszkodtak társaságban, védelemben és segítségben (mivel a kutyák valójában sokkal jobban tudnak vaddisznóra vadászni, mint az emberek). Ezek a közepes méretű kutyák az Isogai által azonosított hat őshonos japán fajta ősei.

Ahogy az embercsoportok a Koreai-félszigetről és Kínából Japánba vándoroltak, kereszteződésekre került sor. A kutya-ember kapcsolat is kezdett megváltozni. A 16. században a Japán Kennel Klub szerint a kutyatartás gyakran a gazdagság és a hatalom jele volt. Az olyan állatok, mint a japán chin, népszerű ajándékok és kiállítási kutyák lettek a Selyemút kereskedelmi útvonalain.

Ezután több mint 200 éven át Japán a kereskedelem és az utazás tekintetében meglehetősen el volt zárva a világ többi részétől. Ez az 1635-től 1854-ig tartó, szakokunak nevezett időszak időt adott az őshonos japán kutyafajtáknak, hogy a nyugati fajták hatása nélkül virágozzanak ki.

Modern japán kutyafajták

Miután a Sakoku véget ért, az európai fajták gyakorlatilag elárasztották Japánt. A városok zsúfolásig teltek kölykökkel, és sok kutyát kereszteztek egymással, hogy a régebbi fajták új változatait hozzák létre. Ezzel párhuzamosan a vidéki vadászó és gazdálkodó közösségek elszigetelten tartották kutyáikat, így megőrizve az őshonos japán kutyafajták vonalát.

Az első világháború végével két dolog történt: Japán gazdasága visszaesett, és a japánok újra felfedezték a büszkeséget minden japán dolog iránt. Ez azt jelentette, hogy nem sokan tarthattak kutyát háziállatként, de sokan szívesen ápolták a japán hagyományokat. Lépjen be: NIPPO.

A Nihon Ken Hozonkai vagy NIPPO nagyjából a Japán Kutyák Megőrzésének Társasága. A szervezet 1928-ban alakult azzal a céllal, hogy megőrizze és népszerűsítse a hat őshonos japán kutyafajtát. A NIPPO felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult az elkövetkező évtizedekben, mivel a tenyésztők szabványokat dolgoztak ki, és szervezeteket alapítottak, amelyek e figyelemre méltóan büszke és hűséges kutyák megőrzésének szentelték magukat.

Minden további nélkül a legkedveltebb japán kutyafajták, amelyek ugyanolyan aranyosak és hűségesek.

Ha szeretnél erről bővebben olvasni látogass el erre az oldalra.